Gyerekkoromban mindig azt sulykolták belém, hogy kívülálló vagyok és ez hiba. Egy porszemnek éreztem magam, s nem is akartam több lenni, csak minél inkább láthatatlanná szerettem volna válni. Voltak idők, mikor elhittem, hogy az egész létem, maga a lényem egy hatalmas hiba. S tudjátok, hogy mi ebben a legrosszabb? Hogy ez volt a hiba, mikor érvénytelenítik az erődet, és te is elhiszed azt, aminek köze nincs a valósághoz.
Ma már tudom, hogy az én valóságom a legigazibb és semmi baj nem volt velem. Ebből született meg az, aki ma vagyok.
Az idő előrehaladtával az ember inkább azt bánja meg, amit nem tett meg, nem pedig azt, amit meg mert lépni. Nekem legalábbis a megtörtént dolgok sokkal több pozitívumot adtak, s kicsit sem bánok semmit, még, ha nem is volt mindegyik döntésem tökéletes. Az élet egy folyamatos tapasztalás, amiből tanulhatsz és levonhatod a következtetéseket.
30 év kellett ahhoz, hogy az merjek lenni, aki ma vagyok, nem törődve azzal, hogy mások ehhez mit szólnak.
Egy tanácsom van ehhez kapcsolódóan, mint konklúzió. Teremtsd meg azt a valóságot, amit magadénak érzel, ugyanis az idő eltelik, akkor is, ha mersz önazonos lenni és akkor is, ha nem teszel semmit.
Létrehoztam ezt a weboldalt, amit már oly régen szerettem volna. Nekem is el kellett hinnem időközben, hogy jógaoktató vagyok és valóban megléphetem azokat a dolgokat, amik boldogítanak. Építkezni ugyanis félelemből nem lehet, csakis akkor lehet haladni az életben, ha megnyílsz és teret adsz az életnek arra, hogy megmutassa a csodáit.
Kívánom nektek, hogy merjetek nyitni az élet felé, hogy kibontakozhasson mennyire csodálatos valójában!
HK