Nagyon sok ideig küzdöttem gátlásokkal, félelmekkel és baromira nem mertem megmutatni, hogy ki vagyok én, illetve nem is mertem megfogalmazni, hogy mi is az, amit akarok és mire vágyom.
Ez nem csak másoknak, de még önmagamnak is nehezen ment, mármint a megfogalmazás és a felismerések elfogadása.
A jóga ebben tökéletes iránymutató, hogy elkezdj megengedni mindent, ami frusztrál, ami megijeszt, amikor keresed a védőhálót az életben vagy a falat a szőnyeg mellett.
A jóga nekem a szőnyegen azt mutatja meg, hogy nem kell tökéletesnek lennem, mert úgy van jól minden, ahogy van, akkor is, ha fáradt vagyok és nem megy, akkor is, ha épp nem jut eszembe valami, akkor is, ha stresszes vagyok és a gondolat is nehezemre esik, hogy ráálljak.
S az életben mit tanít? Hogy le van szarva minden, s még csak azt se vegyem komolyan. Mindig szerettem a kiszámítható dolgokat az életemben. Mindig szerettem rendelkezésére állni mindenkinek. Mindig én voltam az, aki félt mindentől, s a háttérben próbálta meghúzni magát észrevétlen. Soha nem álltam ki magamért, másokért sokkal hamarabb. Mindig másokat helyeztem magam elé. S mindig féltem. Olyan sok mindentől. Rettegtem.
Aztán ott volt a fordulópont, a válásom, amiért megveregetném a hátam, ha ismét találkozhatnék azzal a lánnyal, aki akkor voltam, mert büszke vagyok, hogy meg mertem lépni. Igazából ez volt az első lépés a szabadságom felé, mert ott végre kiálltam magam mellett, nem volt kihez igazodni, onnantól tényleg magamat tettem a saját polcom tetejére.
Ez rengeteg szart is hozott a nyakamba, természetesen, de a sok stressz, pánik és félelem megérte.
Ez hozta az életembe a jógát is, vágta el a köteleimet és hagytam magam zuhanni a végtelenbe, végre nem azon agyalva, hogy mit hoz a holnap, hanem bízva abban, hogy minden értem történik, mert végre szabadabb voltam, mint gondoltam valaha, hogy lehetséges.
S most nem a kapcsolatok ellen beszélek, mert tudom, hogy ez is csak egy rétege az életnek és sokan sokkal szerencsésebbek, aminek őszintén örülök. S nem is az exem ellen beszélek, mert tudom, hogy minden egyes emberből minden egyes ember mást hoz ki. Ez a történet pedig így kellett, hogy megtörténjen, ez is teljesen rendben van.
A sok történés után én már csak hálát érzek, mert meg kellett tanulnom azokat a dolgokat, amiket ez az egész hozott magával.
Szóval 2025.03.25-én jógaoktató lettem.
Azóta is tanulok, s azóta is ezzel telik az életem, hiába megvan a patikai munkám és hétköznapjaim.
Megvan a hitem, hogy mi az, amit szeretnék elhozni másoknak és megvan a bizalmam, hogy, ha kitartó vagyok, minden eljön, amit el tudok képzelni, sőt, még az is, amiről fogalmam sincs jelenleg.
S hogy mi kell ehhez?
Engedd el a félelmeidet, engedd el a falat, s hagyd magad zuhanni a végtelenbe, mert ebből lehet tanulni, fejlődni és tovább lépni.
A fotóm célja is ez. A fejenállás volt mindig a mumusom, mióta jógázom. S nem attól féltem, hogy nem megy, mert tudom, hogy az erőm és a stabilitásom megvan hozzá, hanem a bátorságom volt az, ami hiányzott. Mondjuk, mióta a női jógaoktató képzésre járok, azóta merem csak gyakorolni, leginkább fal mellett, mert még mindig van bennem egy kis félelem. Ugyanakkor ez az ászanák királya, s majd hozok erről is tartalmat, hogy miért.
A lényeg pedig, hogy miért is hoztam el ezeket a gondolatokat, az az, hogy megköszönjem, hogy itt vagytok velem.
500-an lettünk YouTube-on, amit még mindig nem tudok elhinni, ugyanis annyira nincs időm és terem még mindig visszatérni úgy, ahogy szeretnék. Ennek ellenére megkapom a bizalmat, hogy itt vagytok velem és gyakoroltok töretlenül, s mint láthattam, nektek is ott a kutya, cica, akik a legnagyobb szurkolóitok.
Nagyon-nagyon köszönöm Neked, kedves Lélek a sok bátorítást, a kedves szavakat, a figyelmedet és a jelenléted! 🤍✨🙏
Ölellek,
Kitti