Korán 4:79
Olyan sokszor feltesszük a kérdést, hogy miért ver minket a sors, és miért pont nekünk jut ki az éppen aktuális szenvedés…
Az életet, szerintem, hajlamosak vagyunk túlzottan komolyan venni. Elhisszük, hogy minden rólunk szól, elhisszük, hogy körülöttünk forog a világunk és mi vagyunk az élet középpontja. Illetve azt is elhisszük, hogy minden életbevágóan fontos és roppant mód sokat számít.
Pedig minden olyan sorsszerű, a találkozások, a veszteségek, a fájdalmak, az örömök… Minden annyira természetes és életszerű, ha egy picit fellibbentjük a fátylat. Olyan sok mindent tudunk már előre, mielőtt még akár beismertük volna… már akkor tudtuk.
Minden egy reakcióra adott következmény.
Nem szabad elfogultan látni, anélkül, hogy körül tekintenénk. Szerintem. Legalábbis az én nézőpontom szerint, nem csak fekete és fehér van, de ezek millió kavalkádja is.
Nehéz lenne úgy élni az életet, hogy minden egyes nézőpontnak megfeleljünk, ez ugyanis lehetetlen. Viszont a felelősségvállalás egy nagyon is járható út.
Ma is beszélgettem valakivel, s jöttek a szokásos felsorolások, hogy mikre kell júniusban törekedni az asztrológia tekintetében, aztán olyan üresen csengtek ezek a szavak, mint belső béke, felelősségvállalás, önszeretet, a világ szeretete.
Minden fölött hajlamosak vagyunk elsiklani, egészen addig, míg nem származik kárunk belőle.
S hogy hogyan jön ide a Korán? Úgy, ahogy a Biblia vagy a Bhagavad-gítá.
Tudjátok, hogy szeretem a különböző vallási könyveket elővenni és összehasonlítani, mert minden egy a világunkban.
S olykor hagyom az intuíciót kibontakozni, felcsapok egy oldalt és megnézem, hogy milyen irányba kell most a figyelmemet elvinni. Így jött hát ez a kiragadott mondat. Így jött az, hogy nem vállalunk felelősséget, csak hárítunk.
Mindent az életünkben, mi idézünk elő, legyen az akármilyen jelzővel illetve. S ez az, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Hogy minden egyes döntésünkből születik egy következmény, ami nem feltétlen jó vagy rossz, csak egy egyszerű következmény, amit akkor lehet a leginkább elfogadni, ha vállaljuk érte a felelősséget.
S hogy mi az én konklúzióm ezzel kapcsolatban?
Talán az, hogy minden belőled ered, s minden ott van, ahonnan keresed. Nem mindig kifelé kell tekintgetni, ugyanis lehet, hogy bent, sokkalta hamarabb megtalálod.
Azt gondolom, hogy érdekes hónapnak nézünk elébe, próbálj hát könnyed lenni és elkezdeni lépkedni befelé, mindig egy picit jobban. Aztán 1 hónap múlva térjünk vissza ide, s meglátjuk, mit hozott ez az új időszak, akkor is, ha nem látványos volt, hanem bent zajlott.
Ölellek,
Kitti