Azt hinnéd, hogy a folyamatos jelenlét nem fárasztó. Pedig ez a második munkád, ha van egy főállásod.
Én picit toltam ezt tovább, mint 1 év, ami nem kis teljesítmény volt. Ugyanakkor rohadtul fárasztó folyamatosan azon pörögni, hogy mit kellene felvenni, miről kellene posztot írni, hol kellene még plusz tartalmakat megosztani. Mikor már minden esemény az életedben azt hozza magával, hogy ebből mit lehetne készíteni… az sokkalta több, mint káros.
Roppant mód toxikusnak tartom a közösségi médiát. Gyakorlatilag olyan volt, mint egy kígyó a nyakam körül, ami folyamatosan szorongatott. Már mindenről is írtam, mindent is meg akartam osztani, s sokszor ostoroztam magam, hogy nem jutott esetleg idő egy új szöveg megírására.
Így lesz a hobbiból kurva nagy pofára esés és szenvedés. Legalábbis nekem ez volt a vége, amikor minden nap pánikrohamokkal küzdöttem és jött az érzés, hogy ez a baj, hogy nem akarok folyton jelen lenni, nem akarok mindent megosztani, hanem inkább meg szeretném élni azokat a pillanatokat.
Könnyű volt pillanatok alatt törölni azt a rengeteg munkát, azt a rengeteg tartalmat, azt a rengeteg puzzle darabkát az életem bizonyos momentumaiból.
Olyan szintű felszabadulást adott, mint már régen nem éreztem, semmivel kapcsolatban. Mikor már nem a hobbid volt valami, amire szívből áldoztál a szabadidődből, hanem kényszerből, elvárásból, muszájból.
S félre értés ne essék, szeretem a beszélgetős tartalmaimat, mert az tényleg szívből jön, de már nem akarom ezeregy helyen megosztani. Elér, akihez el kell érjen, s nekem ez elég. Már nem akarok muszájból órát felvenni vagy írni valamiről, ami kiszipolyozhat még egy réteget önmagamból.
Egy szó, mint száz, visszavettem, s nem érdekelnek ilyen szinten sem az elvárások. Nem akarok megfelelni, nem akarok mutatni egy hamis képet, hogy mennyire élvezhető a közösségi média bugyraiban tiltogatni az újabb őrült, buta, eszméletlen sötét delikvenst.
S felszabadító ez a szabadság. Szóval lehet, hogy kevés tartalom születik, leginkább az is csak Podcast formában, de legalább az őszinte, szívből jön, s azt érzem, hogy értéket adhat.
Kaptam rengeteg ítéletet, a külsőmmel kapcsolatban, a nézeteimmel kapcsolatban, a hitemmel és a meglátásaimmal kapcsolatban, amik nagyon bántóak voltak. Nos, nem gondolom, hogy szó nélkül kell mindent viselni és csak menni előre, mintha nem számítana. Igenis számít. Ezért is maradt csak ez a blog és a Youtube.
Illetve ott van az, hogy miért is a közösségi média felületeinek termeljek forgalmat, ha kicsit sem tudok azonosulni az ott lévő tartalmakkal és felhasználókkal.
Mindenesetre köszönöm, hogy itt vagytok, még ha részben el is tűntem több platformról is.
Ölellek,
Kitti
